HTML

Van, aki garassal is boldog

2012.08.01. 10:37

boheme5.gifSereghajtók vagyunk a fogyasztói bizalom terén Európa népei között – derült ki egy friss felmérésből. Hat év alatt csúsztunk le idáig, és úgy tűnik, stabilan tartjuk rossz helyezésünket. Pedig gazdasági helyzetünk ezt korántsem indokolná. Az euróövezet legfeketébb bárányainak számító görögök is megelőznek minket e téren, akárcsak a nálunk szegényebb délkelet-európai államok polgárai. Sajnos ismét igazolódni látszik az indokolatlanul pesszimista magyarokról szóló sztereotípia.


Amikor 10 évvel ezelőtt, még napi szinten foglalkoztam vagyonkezelői döntésekkel, emlékszem, az mindig egy fontos pillanat volt, ha publikálták az amerikai fogyasztói hangulatot kifejező bizalmi indexet. Ez meghatározta, és meghatározza azóta is, hogy milyen irányba megy az amerikai gazdaság és ebből kifolyólag a világ tőkepiacai is. Persze azt tudjuk, hogy az amerikai GDP jelentős részét az aktuális fogyasztói hangulat határozza meg, de ha az európai gazdaságokat nézzük, akkor érezzük, hogy ennek nálunk is komoly jelentősége van.

Magyarországon is folyamatosan mérnek hasonló mutatókat, de ezek alakulása kevésbé kerül még reflektorfénybe, holott egy nagyon jó pillanatfelvételt ad arról, hogy milyen a gazdaság állapota, milyen az általános közérzet, illetve hogy ebből fakadóan milyen irányú elmozdulás várható. Jó magyar pesszimistaként valószínűleg csak legyintenénk egy-egy ilyen mutatóra, mondván: ezt már régen tudtuk, mi ebben az újdonság? És valószínűleg meg sem lepődnénk a mutató mostani rossz állásán, hiszen csak azt támasztja alá, amit amúgy is érzékelünk. Egy esetleges pozitív eredménynek meg szokás szerint úgysem tudnánk igazán örülni…

Ehhez képest engem sokkolt, amikor a múlt héten a Nielsen publikálta az éppen aktuális negyedéves fogyasztói bizalmat mérő felmérését, és leginkább az lepett meg, hogy mennyire elmegy az ilyen típusú hírek mellet a  média, szinte természetesnek véve a benne szereplő tényeket. De mi is volt az, ami igazán megdöbbentett? Három dolgot emelnék ki.

Az első az, hogy már egy éve folyamatosan az utolsó helyen állunk a felmérésben résztvevő 56 ország közül. Pedig olyanokkal is versenyzünk, mint a sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lévő görögök vagy éppen spanyolok, akik bizony simán megelőznek bennünket. Ja, a görögök már éppen felfelé mozdultak el, ami persze nem jelent optimizmust, csak éppen kisebb fokú pesszimizmust. Lehet, hogy nekik tényleg segít a foci, ahogy egy korábbi cikkemben leírtam? Vagy esetleg a több napfény teszi őket optimistábbá?

A másik dolog, ami feltűnt, az a folyamat, aminek eredményeképpen minden idők legrosszabb magyar adatát sikerült egy hét éve csökkenő trend alapján felmutatnunk. Azaz, a 2008-ban kitört és azóta is tartó hitelválság sem tudott annál rosszabb adatot produkálni, mint amit ebben a negyedévben felmutattunk. Hogy ehhez a politikai kurzusoknak van-e köze, nem tudom, de az biztos, hogy a választási eufória hatásait sem érzékelhetjük. Amit látunk, hogy a hat évvel ezelőtt kicsit pesszimista hozzáállásunk (90 pont a 100 ponton mért semleges origóhoz képes) időközben 30 pontra csökkent, és stabilan ott is ragadt az elmúlt egy év során. Azaz, ha elfogadnánk azt a klasszikus megközelítést, amire még vagyonkezelőként emlékszem, akkor ez azt jelenti, hogy rosszabbul élünk, mint hat éve, mert a fogyasztó így érzékeli? Nem ilyen egyszerű azért a helyzet, amit a három dimenzió még jobban mutat.

A világátlag ma 91 pont, de hat éve még 98 pont volt. Vagyis tényleg látszik, hogy a globális közérzet rosszabb annál, mint amilyen a válságok előtt volt. Ez természetes is talán, hiszen ez alatt az idő alatt történt egy s más, és nyilván a negatívba fordult GDP-mutatók sem segítették a fogyasztói bizalom javulását. A gazdasági folyamatokra való reagálást nagyon jól mutatja, hogy a legalacsonyabb érték a globális átlagban akkor volt, amikor a 2008-as válság kitört, és kulminálódott 2009 elején. Hat évvel ezelőtt Magyarország az átlag környékén volt. Ma attól 60 ponttal elmaradva utolsó. És persze nálunk is voltak súlyos problémák a gazdaságban, de valahogy az erre adott reakciónk sokkal szélsőségesebb és negatívabb volt, mint más nemzeteké.

Igen, megint a néplélek. Mitől mutatnak fel 100 pont felett értéket az indiaiak vagy akár a szingapúriak? Vallás, időjárás, pozitív életszemlélet? De ha közelebb jövünk, akkor is találunk derűlátóbb nemzeteket, gazdasági helyzetüktől függetlenül is. Elég itt a gazdag skandinávokra, vagy az IMF-hitellel terhelt románokra, mint két ilyen végletre gondolni.

Gyorsan változtatni kellene a magyar helyzeten, és nem csak a gazdasági mutatók tekintetében. Mert ha ez így megy tovább, akkor marad a negatív spirál, a depresszió, az összeszorított száj, az innen el kell menni hangulat és folytathatnám...  Így pedig a népegészségügyi problémáinkat jelző mutatóink is jó eséllyel rosszabbodnak majd: vezethetjük tovább a rákos megbetegedések, az alkoholizmus vagy akár az öngyilkosságok szomorú nemzetközi statisztikáit. Tanuljunk más nemzetektől, és ne mindenért a gazdaságot okuljuk!

>" />

40 komment · 2 trackback

Címkék: felmérés hangulat magyarok pesszimista fogyasztói néplélek

A bejegyzés trackback címe:

https://meglatoszog.blog.hu/api/trackback/id/tr114690121

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyibe került nekünk eddig a Fidesz szabadságharca? 2012.08.01. 23:11:56

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba kerül nekünk az, hogy a Fidesz nem az IMF-kölcsön, hanem a sokkal drágább, piaci finanszírozású hitelek felvétele mellett döntött. Döntésük fejenké...

Trackback: Matolcsy Csodaországban: A magyar tündérmese egy éven belül sikeres lesz 2012.08.01. 23:09:59

“The Hungarian fairy tale or the Hungarian example will be a successful one in a year’s time.” – olvasható a Matolcsy-interjú CNN által közzétett angol nyelvű leiratában. Érdemes végigolvasni lentebb az anyagot, mert tele van sú...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soproni1 2012.08.01. 21:45:29

Kellene egy jobboldali sokkterápia, mint a Bokros csomag, ami a hardcore kommunistáknál megint kiverné a biztosítékot, de aki dolgozik, az gyarapodni tudna. Mivel a többség nem mond le a gyesról, családi pótlékról, segélyről, támogatásról, ezért marad ez a sokáig elhúzott langyos pisi, amibe még a támogató többség is belerokkan. A következő kormánynak nehéz dolga lesz ezt a négy évet helyrehozni. Ezen az sem segít, hogy az ellentáborokban az agrárok a GDP-hez viszonyított államadósságon mérik le a kormányok teljesítményét. Nekem multkor egy autószerelő fejtette ki erről a véleményét a szervizben.

misinator 2012.08.01. 21:50:41

Nekünk magyaroknak szerintem az egyik bajunk az, hogy túl közel lakunk a mézesmadzagokhoz: Ausztria, Németország, Svájc.
Az "átkosban" a "jugókat" leszámítva mi éltük meg leginkább Nyugat érzést a szocialista blokk országaiból. /Fogyasztási cikkek, idelátogató túristák stb./
De életszínvonalban ehhez mindig kevesek voltunk.
Könnyű az indiainak...messze vannak...

Blogger Géza 2012.08.01. 22:10:23

Szerintem az utóbbi hónapok időjárása egészen elfogadható, arra nem kenném. Inkább ez a "versenyezzünk ki tud negatívabban megnyilatkozni" magatartás lehet a dolog kulcsa. És van, aki még reklamálja is, hogy miért nem közöl elég negatív hangulatú, hozzáállású hírt a sajtó, hogy mer esetleg aranyos állatokról szóló beszámolókat vagy hivatalos, mérsékelt hangú nyilatkozatokat közölni. Nyilván csak világvégét és összeomlást jósoló gurukat és ellenzéki szimpatizánsokat lenne szabad csak a mikrofon véghez engedni. Mondjuk ez a hisztiblogok szférájában már nagyjából meg is valósult...

Lásd:

kard.blog.hu/2012/08/01/politikai_tavoltartas

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.01. 22:21:44

"Ehhez képest engem sokkolt, amikor a múlt héten a Nielsen publikálta az éppen aktuális negyedéves fogyasztói bizalmat mérő felmérését"

*

Különös dolgok képesek sokkolni embereket.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.01. 22:31:46

@soproni1:

"Kellene egy jobboldali sokkterápia, mint a Bokros csomag, ami a hardcore kommunistáknál megint kiverné a biztosítékot,"

*

A Bokros csomag 1995-ben volt. Ekkor az MSZP-SZDSZ koalíció kormányzott.

A Fidesz, a KDNP, az FKGP és az MDF ekkor ellenzékben volt. Az ő pampogásuk miatt semmisítette meg az Alkotmánybíróság a Bokros-csomag bizonyos elemeit.

Ez persze nem akadályozta meg a Fideszt abban, hogy a következő ciklusban, amikor hatalomra kerültek, feléljék azt a pénzt, amit a kiherélt Bokros-csomag hozott az országnak.

*

Értem én, hogy nektek, jobbereknek a véretekben van a hazudozás, meg az ellenfél mocskolása, de ideje lenne megtanulni végre, hogy azok az idők elmúltak, amikor az emberek emlékezete csak három hétig tartott, és nyugodtan lehetett hazudozni, meg ferdíteni a történelmet.

mrZ (törölt) 2012.08.01. 22:32:30

Szerintem a mutató nem megfelelően interpretált.
Inkább azt mutatja mennyire reménytelennek érzik az emberek a helyzetet.
Munka nincs.
Vállalkozni nem tudsz mert: nincs pénz, olcsó hitel, és szolgáltató állam.
Majd ha az AKI AKAR nem lesz agyonvágva a hivatalok, szakértők, közvetítők és adóprés által, akkor lesz a mutató jobb.
Kérdezd meg a kinti magyarok véleményét a "fogyasztó bizalomról" valószínűleg magasabb lesz, tehát nem a néplélek az oka.
Ilyen agresszíven uralkodó bürokráciát mint ami nekünk van, nem találsz szinte sehol a földön.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.01. 22:33:31

@soproni1:

Na és azt se felejtsd el, hogy a Bokros-csomaggal az 1990-1994 között kormányzó jobboldali MDF-KDNP után kellett a szart eltakarítani.

Kerek négyszög 2012.08.01. 22:37:57

Nem kell itt túlbonyolítani a dolgokat. Az általános pesszimizmus eredete, hogy a hőn áhított ingyenebédes korszak még mindig nem köszöntött be. A Bokros csomag szétzilálásával indult minden, akkor azzal nyertek a narancskomcsik, hogy minderre semmi szükség, csak szavazzatok ránk, és minden megoldódik anélkül, hogy a karotokat mozdítani kellene. Több se kellett politikusainknak, látván a hatalomhoz vezető út pofon egyszerű módját, jól megjegyezték, és alkalmazzák is serényen. Azóta minden párt csak egymásra licitált az ingyenebéd eljövetelének ígérgetésében. Ez a tökkelütött nép (a zemberek) meg azóta is becsapva érzi magát, ahelyett, hogy végre észrevenné mit is műveltek vele.

vasziljevics 2012.08.01. 23:21:03

én annyire nem lepődnék meg, hogy bármely országban, amelynek nem jellemzője Orbán Viktor, csak jobb lehet a fogyasztói bizalom, mint nálunk.

mrZ (törölt) 2012.08.01. 23:27:09

@légycsapó:

akinek állandó és jólfizető állása van, is pesszimista pedig nem vár el semmit az államtól. Egyszerűen csak látja hogy hiába cseréled a politikusokat nem változik semmi.
Szándékos félrevezetés hogy csak a fidesz vagy mszp meg a többi a hibás.
>>...áhított ingyenebédes....
A segélyek azonnal visszaforognak a gazdaságba, túlélési bevételt generálnak sok vállakozásnak, és termelőnek.

Amit elvisznek az hiányzik: 260mrd dollárra saccolják a mao-ról az elműlt húsz évben kitalicskázott összeget. Ennek nagy része lopás-csalás-korrupció által keletkezett.(azért is megy ki)

aztahétmeganyolcszázát 2012.08.02. 00:08:56

Nahát akkor én statisztikák és felmérásek helyett mondom a saját életemre vonatkozó tényeket:

2009-ben még nyaraltam, azóta nem, idén sem fogok. Nem telik rá. Persze mászkálok, ingyenes szabadtéri színházi előadás, az erdőben is ingyenesen lehet túrázni, stb. Jó, néha egy-egy strandbelépő becsúszik, de klasszikus nyaralás nincs.

2008 előtt mindegy volt, hogy hol vásároltam, a drága magyar kisbolt is megtette. Aztán szorult a háztartási pénz, hiperekbe kezdtem járni, ma meg főleg lidl, aldi, mert ott jövök ki legolcsóbbra. Nincs már otthon intelligens mosóporom, jó a legolcsóbb is. Anyagi okokból vegetáriánus lettem, a húson spórolok.

Van könyvelői végzettségem is, de alkalmazott vagyok. Sőt, nekem mág a bérem is nőtt, beleestem azon szűkebb körbe, akiket az új adórendszer kedvezően érintett. Igen ám, de amit nyertem, attól többel nőtt a hitelrészletem. Végtörleszteni meg nem tudtam. Persze van megtakarításom is, de ahhoz nem tudok hozzáférni, pl. önkéntes nyugdíjpénztár, ilyesmi.

Én nem tudok többet fogyasztani és nem tudok optimista lenni, mert az új adórendszerrel, több bérrel együtt is kevesebb pénzünk marad a családban mint régen, és azóta infláció is volt.

Rólam ennyit.

Brix 2012.08.02. 00:11:52

@mrZ: Nem a segélyekkel van itt probléma, hiszen, azok ahogy írod azonnal visszaforognak a gazdaságba, mert többnyire olyanok kapjak akik többnyire azonnali fogyasztásra forditjak aminek jelentős része a 27%-os áfa révén rögtön visszakerül az államhoz.
A fogyasztói bizalom nálunk több okból is a béka segge alatt van.
Leginkabb azért, mert az unortodoxok megcsinálták egy viszonylag szűk rétegnek az egykulcsos adót , aminek a többség itta meg a levét a nettő fizetés-csökkenéssel vagy reálber-csökkenésssel, és az azóta is egyre -másra következő megszorító lépésekkel
Orbánék intézkedései olyan szintű csapást mértek a szegényebb rétegekre, ami általános, drasztikus életszínvonal-csökkenését, és a fogyasztói bizalom csökkenését eredményezték.

Kerek négyszög 2012.08.02. 00:28:31

@mrZ: Félreértés van. Az "ingyenebédre várók" nem egyenlő a segélyezettekkel. Ebbe a kategóriába minden társadalmi szintből tartoznak. Aki jobban él, az lélekben ugyan úgy panaszkodik és sír, mint a tőle jóval lejjebb lévő. Aki meg nem az ingyenebéd várók táborába tartozik, az meg attól van rosszúl, amit maga körül lát. Az agyilag rokkant mentálisan beteg népségtől. Aki a szeme láttára szavazta maga fölé a saját hóhérait, és még tapsolt is nekik, most meg lógatja a fejét meg panaszkodik, irigyel, utál, gyűlöl. Azokat, akikre a hóhérai rámutatnak...

aztahétmeganyolcszázát 2012.08.02. 00:29:24

ja amit kihagytam. Több a hiteltartozásom, mint a lakás jelenlegi piaci értéke, pedig egy ideje törlessztünk már. És az árfolyamot ugye tetézi, hogy estek az ingatlanárak.

Ki akartam lépni a hitelből, átváltani, de annyi megtakarításom nekem nincs, hogy végtörleszteni tudtam volna, más hitelre átmenni, kiváltani nehézkes, mert nem elég így meg a fedezet. Mikor értékbecslő volt kint, majdnem sírva fakadtam, pótfedezet bevonás kéne, de nincs mit felajánlanom... Nincs másik ingatlanom, csak amiben lakom. Szóval, csengetem a megemelkedett részletet. Nőtt a bérem, de még én is szegényebb lettem. Ez a nagy büdös helyzet. Én biztos nem tudom felpörgetni a fogyasztást, - pedig nagyon szeretném :) De nincs rá lehetőségem. Bérem nőtt, de vagyonos nem vagyok...

mrZ (törölt) 2012.08.02. 01:02:11

@Brix:
>>és az azóta is egyre -másra következő >>megszorító lépésekkel
Neked még nem tűnt fel hogy a környező összes országban szarabb a helyzet? Orbán csinálta azt is?

Unorthodoxia?
Én szeretem, mert változást hoz.
Például ez is az:
Lopás-csalás-korrupció - kézlevágás a büntetés.
Másnapra ez az ország lesz a föld leglakhatóbb legvidámabb és legoptimistább helye.
A félkezűek meg elhúzhatnak orthodoxiába.
Én pedig saját kezűleg teszem a koronát a kis genyó fejére, és boldogan csókolom meg a kezét. (ha meglesz még).

mrZ (törölt) 2012.08.02. 01:11:18

@légycsapó:
>> Az agyilag rokkant mentálisan beteg népségtől.
>> Aki a szeme láttára szavazta maga fölé a saját hóhérait,...
A hóhért nem szavazzák. A te életedet nem a lézerjani keseríti, hanem hogy a parkolóőr csal, a rendőr szemét, a bíró korrupt, az úgyintéző elküld a picsába, a pecsétőr zsebbe kéri a díjat, az adóellenőr kizsigerel, stb...
Senki sem választotta őket, és bebetonozott hatalmuk van feletted.
És semmit de semmit nem tudsz tenni ellenük!

rohadjmegARCgeci 2012.08.02. 01:56:56

@mrZ: Nekem személy szerint az tűnik fel,hogy lassan Szomáliában és Etiópiában is jobban él az átlagpolgár,mint ebben az országban.Ott max lelőhetik(de hát hol nem),míg itt simán éhen halnak már az emberek.Kíváncsian várom meddig bírják éhesen a tömegek.

rohadjmegARCgeci 2012.08.02. 01:59:11

@Brix: Nem csak a szegényebb rétegre,hanem a vállalkozói rétegre is.Aztán meg nem értették,hogy mitől van költségvetési lyuk.Hát bazz,mert eltűntek a fogyasztók,velük együtt pedig a belőlük élők,most majd jön a fidesz ami el fog tűnni a pecsába szépen.

Blogger Géza 2012.08.02. 06:12:41

@Dr. Furia: Te egy állatorvosi ló vagy, amikor egy - bőven a világ gazdagabbik feléhez tartozó - országról (igen, Magyarországról beszélek) úgy beszélsz, mintha itt halnának éhen az emberek, és rosszabb lenne a helyzet, mint Szomáliában és Etiópiában.

Miközben csak meg kell nézni, hogyan alakul az egy főre jutó mobiltelefonok, okostelefonok, "lapos" tévék stb. száma, és láthatjuk, hogy valójában mik is a trendek.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.08.02. 06:49:37

A görögökre azért egyszerű a magyarázat... Teljesen más beállítottságú emberek, ésazért válság ide, válság oda, az átlagember ott is elvan. Mi meg 20 éve szopjuk a szerszámot, és sosem lett jobb. Ennyi.

India meg annyira más világ - ott nem hiszem, hogy ennek az indexnek nagy jelentősége lenne.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.08.02. 06:51:18

@Blogger Géza: Nézz meg pár borsodi falut, ahol okostelefonra max. gondolnak. Vagy Avast. És sok ilyen hely van. Éhen még nem szokás halni, de balhé lesz hamarosan.
Vagy nézd meg a valóban szegények arányát.

amit még megtehetsz 2012.08.02. 07:36:25

Mégis ezen mijaf..szt kell csodálkozni?
Ez a kormány bármit megtehet, és meg is teszi, persze a saját érdekei mentén.
Ellopták, elhazudták a dolgozó emberek 1-2 millióját, amit örökölhettek volna a gyerekeik.
A fiatalok fele külföldre akar menekülni innen, mert itt bármit meg lehet tenni az emberekkel. És erről nem a cocialisták, hanem csak a fityesz tehet!
Ezt soha nem fogom elfelejteni nekik, és remélem még vannak így egypáran.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.02. 08:12:56

@Blogger Géza:

Nézd, te egy ostoba, képzetlen, tájékozatlan ember vagy.

Jó lenne, ha ezt végre észrevennéd, és eltekintenél a butaságaid közzétételétől, helyette inkább figyelnél, és tanulnál azoknak a kommentjeiből, akik érdemben tudnak hozzászólni egy-egy poszthoz.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.02. 08:14:09

@ColT:

Ugye, csak viccelsz azzal, hogy úgy teszel, mintha vitapartnernek lehetne tekinteni ezt az ostoba tuskót?

nu pagagyí 2012.08.02. 08:16:26

Egy szar országban mégis milyen bizalomról értekezik a szerző úr?

Az emberek előtt nincsen perspektíva. A saját teljesítmény nem számít, mert nincs tér, ahol kifejthető lenne. Minden szférát az állam és protezsáltjai uralnak, a nép 80%-át kigolyózták mindenhonnan, ahol az egyéni képességek, tudás, jelentenének valamit. A közszférában Indoklás nélkül rugdalnak ki mindenkit, kézivezérlés dívik. A gazdaságot adókkal és kiszámíthatatlan gazdasági döntésekkel csapták agyon, a kultúrát a Marslakók jelképezi, a civilszférát az adományok adómentességének megszüntetésével és az adófizetők pénzének álcivilekhez irányításával számolták fel. Az állam beszüntetett minden nyilvánosságot, nem tudni ki dönt, miről. A polgárok minden tevékenysége bekerült a BTK-ba. A közmédiumokból hazugság és gyűlölet folyik.

Blogger Géza 2012.08.02. 08:32:28

@ColT: Mi az, hogy "valóban szegény"? Az én fogalmam szerint aki valóban szegény, annak nem telne mobiltelefonra, meg annak előfizetésére. Ez alapján a valóban szegények tábora igen csekély. De a siránkozás, na az megy, abban profik vagyunk.

Blogger Géza 2012.08.02. 08:34:46

@No_Fidesz_No_Problem: :) Hát hogyne, a te "érdemi" kommentjeidnek kb annyi a szellemi tartalma, mint a nickednek. A legprimitívebb ellenségképző hajlam tükröződik benne, ahogy teljes "munkásságodból" is.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.02. 08:39:01

@Blogger Géza:

Te egy ostoba, tájékozatlan ember vagy, aki nem tud érdemben hozzátenni semmit egy vitához.

Minden kommented ezt bizonyítja.

Ehhez tartsd magad.

mrZ (törölt) 2012.08.02. 08:39:08

@Dr. Furia:
>>Kíváncsian várom meddig bírják éhesen a tömegek.
Az uralkodó elit is erre vár. Egy lázongással kivételes lehetőséghez jutnak hogy évtizedekre hatalmon maradjanak, és _korlátlanul_ diktálják a feltételeket. (törés zúzás fosztogatás ((civilruhás provokációval ha másképp nem megy))
Ezt a rendszert csak külföldi segítséggel lehet leváltani, uralkodásuk a nemzetközi szerződések, eu, imf, nato -n alapul.

nigma08 2012.08.02. 08:50:20

ugyanazt a néhány pártot és politikust választjuk meg a rendszerváltás óta, egyfajta rotációban. Így többszörösen bukott pártok és politikusok szerzik vissza újra meg újra a hatalmat. Új emberekre, új pártokra lenne szükség. Itt is néhány ember vitába keveredik azon, hogy Gyurcsány rosszabb-e vagy Orbán. Mindegyikkel el a büdös francba! Nem a fidesz vagy az mszp okozta ezt a katasztrófát, hanem a kettő együtt.
Olyan gyökeres változásra lenne szüksége ennek az országnak, ami attól tartok, még jó darabig nem fog bekövetkezni.

Blogger Géza 2012.08.02. 09:30:33

@No_Fidesz_No_Problem: Hát hogyne, számomra minden szavad szentírás, hiszen annyi bölcsesség árad belőlük, ezért csakis ahhoz tartom magam. :)

Amúgy pont az index címlapján van, hogy kb. ugyanaz a munkaidőért kapott bért alapul vevő életszínvonalunk, mint 10 éve, nagy változás nincs, nyilván tömeges elszegényedésről sem beszélhetünk. (Mindig van, aki elcsúszik, és mindig van, aki nyer.)

mrZ (törölt) 2012.08.02. 09:51:06

@Blogger Géza:
>>Amúgy pont az index címlapján van, hogy kb....
És az index az szerinted mérvadó?
Géza!!!!

Az a cikk merő hazugság(ellentmondásos is) és mivel a 220ezer forintos átlagbérből(ksh!!) indul ki, már nem is lehet igaz.

Géza!!!

Blogger Géza 2012.08.02. 10:08:14

@mrZ: Mondjuk a valós kereset nyilván jóval magasabb, mert a szürke és feketegazdaság eltitkolt jövedelmei nincsenek benne, ez igaz. És hát emiatt az "indokoltnál" talán jóval több Audi meg BMW szaladgál az úton, és nem koldusok, valóban.

mrZ (törölt) 2012.08.02. 11:08:30

@Blogger Géza:

Akkor már bele kellene számolni a nyugdíj-segély-mellékes-háztájit is, és egyből kapnál egy ~100ezer/kereső/hó körüli összeget, a sok alacsony jövedelmű miatt.

Ha az ország lakosságának 45%-a dolgozik főmunkaidőben, és mellette ~90% él a létminimum közelében ill. alatti szegénységben (ft/családtag), nem valószínű hogy a ksh átlagkereset a bármi valóságosat mutatna.
Lásd az index cikket hogy mennyi időt kell dolgoznod valamiért. Mivel azt a valamit a család-önfentartás-rezsi költséggel csökkentett felhasználható jövedelemből kell megvenned, egy sörért nem húsz percet hanem 3 órát kell dolgoznod.

A nagyhalak meg a (szervezett)bűnözés kategóriába tartoznak, mi köze a keresethez?

Ha velem vitázol próbálj meg tényszerű lenni.
Légyszíves.

Blogger Géza 2012.08.02. 12:40:18

@mrZ: Tényszerűen marhaság, hogy az ország 90%-a létminimum közelében vagy alatta él.

mrZ (törölt) 2012.08.02. 13:00:28

@Blogger Géza:
(Mint már más is írta,) egy (vak)marha vagy.
Tényszerűen.
90 %-ban. A maradék az statisztikai szépítés.

Blogger Géza 2012.08.02. 13:05:34

@mrZ: Nem én vagyok vak, hanem ti nem láttok a szemetektől. Az a mobiltelfonállomány, amit az embereknél látok, az a gépkocsipark, amit az utakon látok, és azok az ingatlanok, amit az útról látok, azok a dolgok, amiket privátbankároktól hallok, nem ezt mutatják. Nem csak a statisztikák (amik mindig sötétebb képet festenek ennél a témánál a valóságnál), hanem a való élet is. Ennyi.

mrZ (törölt) 2012.08.02. 13:52:54

@Blogger Géza:
A házak autók nagyrésze hitelből van a tényleges tulajdonos a BANK.
A mobilok nagyrésze részletre vett, tulajdonos a finanszírozó bank.
A privátbankár a folyószámla/jelzálog hiteledet terheli, a befektetések el vannak zálogosítva fedezetként.
"Turn my eperience and your money into my money and your experience."
A gazdagabbnak látszók nagy része egyszerűen nincstelen, (az egyenleg felállítása után,) de azért még jóval a minimum felett él.
A nemzetközi trend is az hogy:
10%-nak úgy látszik hogy van
1%-nak ténylegesen is van,
0.10%-nak feleslegesen is van.
Ami magyarországra lebontva:
1M úgy néz ki hogy van (okostelefon kategória)
100k már audi,bmw,nagy ház
10k meg az érinthetetlen, messze a kerítésen túl.

comp3232 2012.08.02. 19:25:31

Szerintem ezen nehéz lesz változtatni. Az ezelőtti kormány eljátszotta az emberek jókedvét, és amikor mindenki azt hitte, hogy végre nyugalom lehet az országban, megszállt minket egy paranoiás csapat akik ránk erőltetik a negatív érzéseket.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, nekem egyre gyakrabban kattan be az "el kell innen húzni" érzés pedig már nem az a korosztály vagyok amelyik szerencsét akar próbálni.

A gazdaság nagyon kicsi része az ember közérzetének-persze, ha nincs pénz akkor nehéz-nehezebb boldognak lenni. Sokkal többet lehetne segíteni az optimizmus növekedésén egy kiszámítható élettel, de ez ma csak egy nagyon szűk rétegnek adatik meg, és Ők szerintem nem is érzik magukat rosszul...

A görögök, spanyolok, olaszok legalább megtanultak élni, ott nekik a tenger meg a jó idő.

Meglátószög

Amit látunk a világból, és ami mögötte van. Sokszor hajlamosak vagyunk túl egyszerű magyarázatokat keresni, mert azzal kecsegtetnek minket, hogy könnyen megtaláljuk az ésszerűséget a minket körülvevő zűrzavarban. Ám ehelyett néha célravezetőbb, ha egy kicsit elgondolkodva próbálunk az összefüggések mentén a dolgok mélyére látni, sokszor csupán a józan észt segítségül hívva. Erre teszek kísérletet, a szokásostól kicsit eltérő (meglátó-) szögből.

Kovács Zsolt
pénzügyekhez is értő, nem csak szakember

Blogketrec

Friss topikok

Címkék

adókedvezmény (2) adóparadicsom (1) álláskeresők (1) aranyérem (1) Ausztria (1) bankolni (1) befektetés (1) Benelux (1) bérmunka (1) Bib Gourmand (1) biztosítási ügynökök (1) biztosítók (1) bor (1) borász (1) borfesztivál (1) borrégió (1) Brókernet (1) Budapest (1) Burgenland (1) cég (1) cégvezető (1) cinetrip (1) David Weinberger (1) devizahitelek (1) DHL (1) diákhitel (1) dzsessz (1) Economist Intelligence Unit (1) életbiztosítási piac (1) élhetőség (1) elit (1) elitklub (1) elvándorlási (1) Európai Bizottság (1) fáradtság (1) felmérés (1) fenntarthatóság (1) fesztivál (1) foci (2) fogyasztói (1) forint (1) gasztroforradalom (1) gasztronómia (2) gazdaság (1) GDP (1) globalizáció (1) hal és bor (1) hangulat (1) holland (1) IMF (1) infrastruktúra (1) ING (1) Jim Moorhead (1) jövedelemtöbblet (1) Kádár-korszak (1) kádárizmus (1) kiadások (1) kisfröccs (1) kivándorlás (1) költségvetés (1) Kovács Zsolt (1) közhangulat (1) KSH (1) különút (1) lakás (1) MABISZ (1) magántulajdon (1) magyar (2) magyarok (1) Magyarország (2) megtakarítás (2) megtakarítási piac (1) menedzserek (1) migráció (1) MNB (1) mobilszolgáltató (1) multinacionális (1) nemzetkarakter (2) néplélek (1) néplélektan (1) női vezetők (1) nyelvismeretek (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (1) OECD (1) olimpia (1) öngondoskodás (1) osztalékjövedelem (1) ösztöndíj (1) pénz (1) pesszimista (1) politika (2) portfolioblogger (15) posztkommunista (1) PSZÁF (1) rangsor (1) Római-part (1) Rudas (1) sport (1) statisztika (1) statisztikák (1) svájci frank (2) szégyenlősség (1) Széll Tamás (2) szórakozás (2) tanácsadó (2) társas vállalkozások (1) TB (1) Tokaj (2) Torkos Csütörtök (1) törlesztő (1) történelem (2) túlképzettség (1) túlzottdeficit-eljárás (1) unit-linked (1) válság (2) Venesz József (1) versenyképesség (1) vip (1) Címkefelhő

Legfrissebb hírek