Simor András jegybank elnök szerint az adócsökkentésekkel keletkezett 500 milliárdos jövedelemtöbblet, illetve a magánnyugdíjpénztár-tagoknak kifizetett  több 100 milliárd forintnyi reálhozam jelentős része a megtakarításokat gyarapította, ahelyett, hogy hozzájárult volna a kereslet élénkítéséhez. Persze nem szabad elfelejteni, hogy mind a svájci frankkal kapcsolatos bonyodalmak, mind pedig a végtörlesztés komolyan megcsapolta ezeket az extra forrásokat. Ennek ellenére néhány az elmúlt hetekben megjelent statisztika megmutatta: a pénz jelentős része valóban háztartási megtakarításként csapódott le.

De pontosan hová is került a pénznek ez a bizonyos jelentős része? Ahogy Tom Cruise legendássá vált filmjében, a Jerry Magiure-ben mondták: Show me the money!! Mert ha ennyi pénz bekerült extraként a rendszerbe, annak biztos voltak nyertesei, azaz olyan pénzügyi közvetítők, akik úgy emlékeznek erre az elmúlt két évre, hogy bizony nem is volt annyira rossz. De kik is ők?

Kezdjük egy furcsa paradoxonnal.  A legnagyobb növekedést bizony a bankok tudják felmutatni. Az elmúlt két év során több mint ezermilliárddal nőtt a lekötött betétek állománya, és mindez egy olyan időszakban történt, amikor ugye a csapból is olyan témák folytak, mint a bankok utálata, a bizalomvesztés, vagy a pénzügyi kockázat növekedése. Összehasonlításképpen: ehhez hasonló növekedést 2007 és 2009 között tudtak felmutatni a hazai bankok, amikor még persze a globális pénzügyi válság hatásait nem, vagy csak kis mértékben érzékeltük idehaza.

Ráadásul, mint tudjuk, a magas kamatok sok tekintetben köszönhetőek a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának, és ez a helyzet, mint olyan, nem feltétlenül a hosszú távú, szofisztikált befektetési döntések meghozatalára csábít. Hiszen mennyivel könnyebb azt megérteni, hogy két hónapra 9 százalékos kamatot kapunk, mint hogy mi lenne a jó befektetési döntés az elkövetkező x évre vonatkozóan.

A jól kamatozó bankbetétekhez hasonlóan nagy vonzerőt képesek kifejteni a jelek szerint a szintén banki érdekeltségek közé tartozó, rövidebb távú befektetési formákat kínáló privát bankok, vagy akár befektetési alapok. Előbbiek esetében a magyar vagyon tömeges külföldre menekítéséről szóló sajtóhisztéria ellenére is a kezelt vagyonállomány és az ügyfélkör folyamatos növekedését lehet látni. A befektetési alapok helyzete ugyan nem ennyire kedvező, de azért a kezelt vagyon volumen itt elérte már a 2010 eleji szintet. E befektetési formák viszonylagos népszerűségéből is látszik, hogy a rövidtávú gondolkodás dominál változatlanul.

Ami a hosszabb távot illeti, az önkéntes nyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos problémákról már írtam egy korábbi bejegyzésemben, és fenti adatokhoz hasonlóan ezek is ékesen bizonyítják, hogy a hosszú távra történő tervezés nem igazán népszerű a magyar lakosság körében. Sajnos ezt erősítik meg a biztosítási piac legújabb statisztikái is.

A biztosítók a hosszú távú megtakarítási piac legjelentősebb szereplői közé tartoznak: elsősorban a rendszeres kisösszegű megtakarítások összegyűjtésére kínálnak megfelelő alternatívát. Amint azonban a romló díjbevételi statisztikák mutatják, ez az alternatíva egyre kevésbé csábító. Az idei 2. negyedév adatai szerint az életbiztosítási piac a 2006-os szintre esett vissza, de például a válság előtti utolsó negyedévet is közel 20 százalékkal múlja alul.

Az elmúlt négy évben eltűnt közel 600 ezer szerződés, vagyis a teljes állomány közel negyede, ami azt is mutatja, hogy bizony egy jelentős társadalmi réteg kopott ki a biztosítók potenciális ügyfelei közül. Ebben persze biztos komoly szerepet játszott mind a svájci frank erősödése, mind pedig a végtörlesztés összes hatása. Különösen figyelemreméltó az elmúlt 15 év egyik sztárjának számító unit-linked termékek terén tapasztalható jelentős visszaesés.

Pedig figyelembe véve a hosszú távú megtakarítások jelentőségének szükségszerű növekedését és az ezt biztosító kisösszegű megtakarításokat, illetve a társadalom többségének igen alacsony szintű tájékozódottságát e téren, különösen fontos lenne, hogy minél többen hallgassanak szakszerű tanácsra, hogy meghozzák ebbéli döntésüket. És ebben a biztosítók lehetnének az élharcosok, hiszen szinte minden magyar állampolgár ismer legalább egy biztosítós tanácsadót személyesen is.

Persze a jó döntésekhez a megtakarítandó pénzek mellett komoly bizalom is kell, mind a befektetési időhorizontunk, mind pedig a választott tanácsadó vonatkozásában. Amint a hazai helyzet mutatja, van még min dolgozni mindkét dimenzióban.