Manapság a hazai politikai és közéleti vitákban szinte mindenki nyilvánvalónak tekinti, hogy Magyarország befelé fordul, és hogy e „különút” követése maga után vonja a elszigetelődésünket. Nos, elég érdekes képet ad a kérdésről egy vitathatatlanul globálisan működő multinacionális nagyvállalat elemzése. Eszerint a sokak által kárhoztatott „begubózásra” fittyet hányva Magyarország továbbra is a globalizáció régiós erősségének számít. A DHL világ-rangsorában a 26. helyen vagyunk, megelőzve minden más volt kommunista országot.

Sokféleképpen lehet globalizációt mérni, legyen az gazdasági, kulturális vagy éppen hatalmi szempontból értelmezve. Biztos mindenkinek megvan a saját kis hétköznapi listája, legyen szó a hamburger vagy az angol nyelv globális elterjedéséről, vagy akár a sorállásokról a legújabb I-külyüért. Ugyanakkor érdekes azt is megvizsgálni, hogyha különböző számmutatók alapján, statisztikai módszerekkel próbálják meghatározni, kik az igazán globális szereplői a világnak, akkor az így kapott kép milyen viszonyban van a személyes benyomásokkal.

A válaszom egyértelműen az, hogy a kettő nem fedi egymást.  A DHL logisztikai óriásvállalatot talán nem kell részletesen bemutatni, ahogy azt sem kell különösebben bizonygatni, hogy egyértelműen haszonélvezője a világ globalizálódásának. Talán nem véletlen, hogy ők azok, akik összeállítottak egy olyan módszertant, amivel sorba rendezhetik évről-évre a világ országait abban a tekintetben, hogy mennyire tekinthetőek globálisnak. Anélkül, hogy a módszertanba különösebben belemennénk, annyit érdemes kiemelni, hogy a DHL négy fő tényező mentén látja jól mérhetőnek a globalizálódottság szintjét. A termékek és szolgáltatások, a tőke, az információ és az emberek nemzetközi áramlását mérik évről-évre, országokra lebontva.

Ha az összképet nézzük, talán nem meglepő, hogy a válság ebben a tekintetben is érezteti a hatását, és a világ egésze 5 évvel ezelőtt globalizáltabbnak volt tekinthető. A 2009-es mélypont óta persze látható valamiféle elmozdulás, de jól érzékelhető az is, hogy egyedül az információáramlásban és a migrációban van érzékelhető előrelépés, míg a tőkeáramlásban és a kereskedelemben inkább lefelé mutattak a trendek.

Az talán nem meglepetés, hogy Hollandia tartósan a lista élén van, ezen hasábokon is ecseteltem már párszor a batáv néplelket. Az már talán inkább érdekes, hogy az első tíz helyből kilencet európai országok birtokolnak. Beneluxok, skandinávok vagy akár az angolszászok mind-mind a lista éllovasai, míg a globalizáció szellemének legfőbb megtestesítője, az USA csak a 20. helyre fért fel. Kína és Oroszország pedig valahol a 70. hely környékén található. Ja, és van egy kis közép-európai állam, amely a 2011-es listán még a világ legerősebb hatalmát is megelőzte globalizációban az akkori 18. helyével, és úgy hívják, Magyarország.  Persze, azóta visszaesett nyolc helyet, ami az egyik legkomolyabb pozícióvesztés az egész listán, de még így is magasan vezeti az ex-kommunista országok listáját.

Azt persze tudjuk közgazdászainktól, hogy kis nyitott gazdaságként mennyire rá vagyunk utalva a külföldre. Az is jól látható, hogy a relatív visszaesésünket szinte egyértelműen a tőkeáramlás lelassulása okozza. Ugyanakkor mind az információ, mind pedig az emberek tekintetében stabilan tartjuk helyünket a lista első harmadában.

Összességében kimondhatjuk, hogy a globalizáció megtorpant a világban az elmúlt öt év során. Hogy ez múló rosszullét vajon valaminek a kezdete-e, annak megállapítását hagyjuk meg a jövőkutatóknak kutatási területként. De amellett nehezen mehetünk el szó nélkül, hogy ezzel párhuzamosan Magyarországon semmi extra nem történt e téren. Azaz tetszik, nem tetszik, de továbbra is mi visszük a globalizáció zászlaját a régióban.