HTML

Biztos kezekben a pénzügyi jogaink?

2013.01.03. 07:45

jogok.JPGLáthatólag komoly érdeklődés mutatkozik a pénzügyi ombudsmani intézményre, hiszen alig pár nappal a jelölt megnevezése után már özönlik a felvetések garmadája az érintett honlapjára. Bár a felvetések jelentős részét láthatóan az indulat és a csodavárás jellemzi, de ettől még egy későbbi, érettebb fázisba lépve akár látványos eredményeket is várhatnánk. Mint ahogy sokszor vártunk bombasztikus eredményeket sok olyan hasonló kezdeményezéstől az elmúlt években, amelyek a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését és a megfelelő mederben történő előre vitelét célozták, hogy aztán konstatáljuk az előrelépések hiányát.

A 2008-as válság még inkább ráirányította a figyelmet arra a tendenciára, amelynek előzményei már az elmúlt évtizedekben meg-megjelentek, elsősorban az angolszász gyökerű országokban. Ebben az időszakban a fogyasztók védelmének kérdése már nem csak a turmixgép szavatosságának kérdésekor vetődött fel, hanem egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a pénzügyi termékek használhatósága, a vonatkozó használati utasítások alapossága is hagy maga után néminemű kívánnivalót. Az 5 évvel ezelőtti válság csak katalizálta ezt a folyamatot, és ekkor már nem csak a fogyasztóvédelmi újságok, hanem a szabályozók és a törvénykezők is egyre fontosabbnak érezték az ebbéli játékszabályok alaposabb kiérlelését.

Persze, mondhatnánk azt is, hogy itt egy dolog, amiben megint le vagyunk bőven maradva, hiszen nálunk ez az intézmény jókora csúszással kezdi meg működését, a helyzet azonban korántsem ennyire fekete-fehér.

A PSZÁF már évekkel ezelőtt, nyilvánvalóan a válság hatására is, látványosan zászlóra tűzte a téma prioritását. Mind szervezeti felépítésében, mind pedig napi gyakorlatában egyre többször éreztette a pénzügyi iparág szereplőivel – erre sok személyes tapasztalatom is volt –, hogy ebben a tekintetben már más világot írunk, mint a válság előtt. Ami korábban megfelelő egyensúlynak tűnt ügyfél és szolgáltató viszonyában, a jogok, információk és kötelezettségek vonatkozásában, az mára nem elégséges. Azaz aki alaposan figyelt, érzékelhette, hogy ebben a tekintetben bizonyos emblematikus mérföldkövek lerakásra kerültek, legyen ez akár a Pénzügyi Békéltető Testület tevékenysége, vagy akár a különböző fogyasztóbarát díjak mögötti felügyeleti védnökség. Az persze ebben az esetben is korlátokat állított fel, hogy a törvényeket máshol hozzák, azokat csak alkalmazni tudja a tisztelt hatóság, és megváltoztatásukat maximum kezdeményezheti, ahogy tette mostanában akár az adóelkerülési céllal létrehozott pénzügyi termékek, akár pedig a bizonyos pénzügyi termékek értékesítésében szerepet vállaló MLM hálózatokra vonatkozó törvényjavaslati tiltással.

Ebben a helyzetben robbant bombaként a biztosi pozíció létrehozásának a híre. Kialakítva egy olyan intézményt, amelynek létjogosultságát megkérdőjelezni igen nehéz, de amely mind az időzítés, mind pedig a kivitelezés részletessége és módja szempontjából felvet jó néhány kérdőjelet. Hiszen ha a nemzetközi trenddel szerettünk volna haladni, akkor akár már évekkel ezelőtt is igencsak megalapozott lett volna e lépés megtétele. De ha már ennyi késést elbírt ennek az intézménynek a kiötlése és megjelenítése, akkor miért nem lehet még most sem tudni pontosan, hogy milyen olyan új érdekérvényesítési eszközöket, támogató hátteret vehetnek majd igénybe az érdeklődő állampolgárok, amelyekre eddig nem volt lehetőségük. Felvetődik tehát a kérdés, hogy tényleg szükség van-e egy újabb kezdeményezésre, ahelyett, hogy az eddigi gyakorlatot folytatnánk, erősítenénk meg, megalapozva mindazzal a tudással és ismerettel, amely az elmúlt évek részletes tapasztalásából rendelkezésre áll? Tényleg érdemes-e új keretrendszert vadonatúj szereplőkkel létrehozni?

Többször írtam arról ezeken a hasábokon, hogy a pénzügyi termékek értékesítésében bizonyos megkérdőjelezhető gyakorlatokat meg kell szüntetni, és a minőségi irányba kell tenni hatalmas lépéseket, mert másképpen nem jutunk majd el ahhoz a kívánatos állapotig, amelyben az ügyfelek jó tanácsok alapján, helyes pénzügyi döntéseket hoznak maguk és a társadalom jólétének növelése érdekében. Így különösen örültem annak, amikor az MLM szerepekkel kapcsolatos PSZÁF-vélemény megfogalmazásra került pár héttel ezelőtt, és bíztató jelnek tekintettem a helyes irányba történő elmozduláshoz. Hogy aztán nem kis megütközéssel fogadjam, hogy az újonnan kinevezett biztos erőteljes MLM háttérrel rendelkezik, és még nem is olyan régen ilyen jellegű rendezvényeken szerepelt előadóként, az egész filozófia egyik apostolaként.

A hitelesség alapvető érték. Különösen, ha egy olyan posztról beszélünk, amely mediátori szerepet jelent a pénzügyi szolgáltatói szféra és az ügyfelek között, ráadásul egy olyan környezetben, amikor leginkább a háborús logika az irányadó gyakorlat. E posztot, illetve az azt betöltő személyt ugyanis mindkét félnek el kell fogadnia.  Ha ez nem adott, akkor a poszt vagy – amennyiben nem állnak rendelkezésére „fegyelmező” eszközök – gittegyletté silányul, vagy pedig nem lesz több egy újabb, a pénzügyi szolgáltatókat sanyargató hivatalnál.

A pénzügyi biztos posztja és személye számára véleményem szerint ebben rejlik a nagy kihívás. Hogy képes legyen objektív maradni de nem csak a pénzügyi szolgáltatóval, hanem ha kell, az ügyféllel szemben. Mert igenis  van még lehetőség a pénzügyi szolgáltatók mozgásterének további igazítására. Legyen ez akár ügyfél-tájékoztatás, minőségi értékesítés vagy fenntartható költségterhelés Ám ez csakis a közjó érdekében történhet. A közjó pedig nem egyenlő valamely érdekcsoport – legyen az valamely üzleti lobbi, az ügyfél, vagy éppen a politika – érdekeinek a homogén képviseletével.

A nyomás óriási. A pénzügyi biztos már idézett honlapján olvasható hozzászólásokból ez világosan látszik. A biztostól sokan keresztes hadjáratot várnak. Keresztes hadjáratot a pénzügyi szolgáltatók ellen. Földbe taposást, felszántást és sóval bevetést. Ám óvva intenék mindenkit, a keresztes hadjáratok – és a történelem ezt megmutatta – mindig vérfürdőbe, végső soron pedig az eredeti, nemes célok elvétésébe torkollanak.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

>" />

1 komment

Címkék: válság portfolioblogger PSZÁF MLM pénzügyi biztos

A bejegyzés trackback címe:

https://meglatoszog.blog.hu/api/trackback/id/tr374992377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2013.01.04. 19:41:15

Szó nincs "vérfürdőről"!
Egyszerűen csak igazságot kell szolgáltatni, a becsapott, meglopott, kifosztott ügyfeleknek!

Meglátószög

Amit látunk a világból, és ami mögötte van. Sokszor hajlamosak vagyunk túl egyszerű magyarázatokat keresni, mert azzal kecsegtetnek minket, hogy könnyen megtaláljuk az ésszerűséget a minket körülvevő zűrzavarban. Ám ehelyett néha célravezetőbb, ha egy kicsit elgondolkodva próbálunk az összefüggések mentén a dolgok mélyére látni, sokszor csupán a józan észt segítségül hívva. Erre teszek kísérletet, a szokásostól kicsit eltérő (meglátó-) szögből.

Kovács Zsolt
pénzügyekhez is értő, nem csak szakember

Blogketrec

Friss topikok

Címkék

adókedvezmény (2) adóparadicsom (1) álláskeresők (1) aranyérem (1) Ausztria (1) bankolni (1) befektetés (1) Benelux (1) bérmunka (1) Bib Gourmand (1) biztosítási ügynökök (1) biztosítók (1) bor (1) borász (1) borfesztivál (1) borrégió (1) Brókernet (1) Budapest (1) Burgenland (1) cég (1) cégvezető (1) cinetrip (1) David Weinberger (1) devizahitelek (1) DHL (1) diákhitel (1) dzsessz (1) Economist Intelligence Unit (1) életbiztosítási piac (1) élhetőség (1) elit (1) elitklub (1) elvándorlási (1) Európai Bizottság (1) fáradtság (1) felmérés (1) fenntarthatóság (1) fesztivál (1) foci (2) fogyasztói (1) forint (1) gasztroforradalom (1) gasztronómia (2) gazdaság (1) GDP (1) globalizáció (1) hal és bor (1) hangulat (1) holland (1) IMF (1) infrastruktúra (1) ING (1) Jim Moorhead (1) jövedelemtöbblet (1) Kádár-korszak (1) kádárizmus (1) kiadások (1) kisfröccs (1) kivándorlás (1) költségvetés (1) Kovács Zsolt (1) közhangulat (1) KSH (1) különút (1) lakás (1) MABISZ (1) magántulajdon (1) magyar (2) magyarok (1) Magyarország (2) megtakarítás (2) megtakarítási piac (1) menedzserek (1) migráció (1) MNB (1) mobilszolgáltató (1) multinacionális (1) nemzetkarakter (2) néplélek (1) néplélektan (1) női vezetők (1) nyelvismeretek (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (1) OECD (1) olimpia (1) öngondoskodás (1) osztalékjövedelem (1) ösztöndíj (1) pénz (1) pesszimista (1) politika (2) portfolioblogger (15) posztkommunista (1) PSZÁF (1) rangsor (1) Római-part (1) Rudas (1) sport (1) statisztika (1) statisztikák (1) svájci frank (2) szégyenlősség (1) Széll Tamás (2) szórakozás (2) tanácsadó (2) társas vállalkozások (1) TB (1) Tokaj (2) Torkos Csütörtök (1) törlesztő (1) történelem (2) túlképzettség (1) túlzottdeficit-eljárás (1) unit-linked (1) válság (2) Venesz József (1) versenyképesség (1) vip (1) Címkefelhő

Legfrissebb hírek

süti beállítások módosítása